Kongregációnk

Hazánkban 1907-ben alakult meg a közösség, amikor Boldog Mária Terézia alapító anya nyolc hónapot töltött Magyarországon. Ez alatt négy zárdát és gyermekotthont hozott létre. Később pár alkalommal még visszatért Budapestre. A szerzetesrendek szétoszlatásáig nyolc házban működtek nővéreink. Napjainkban Budapest IV. kerületében, a Fóti út 35/b. szám alatt és Gyenesdiáson, a Darnay utca 15. szám alatt található meg a kolostorunk. Ezekben lelkigyakorlatokat tartunk, vendégeket fogadunk, óvodát és bölcsődét tartunk fenn, táborokat szervezünk és fiataloknak, családosoknak, időseknek, betegeknek segítünk. A szerzetesi életre vágyó lányok jelentkezését 18-40 éves kor között Erzsébet nővér várja az alábbi elérhetőségeken: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 06-30/870-1532.

1989. Január 18-án Rómából megkaptuk Avilai Szent Teréz közbenjárására Rendünk elismerését (Decretem Laudis), ezért minden évben az egész világon Kongregációnknak ez a nap hála-nap. 

 

KONGREGÁCIÓNK EREDETE 

A Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek Kongregációját a Szent Józsefről nevezett Boldog Mária Terézia anya alapította. A Szentlélektől kapta azt a kegyelmet és feladatot, hogy az Egyházat egy evangéliumi lelkülettel áthatott új, kontemplatív-apostolkodó szerzetesi közösséggel gazdagítsa. Arra kaptunk meghívást, hogy Alapítónőnk kegyelmét és karizmáját bőségesen gyümölcsöztessük válaszként Isten szeretetére és válaszként az Egyház és a világ égető szükségleteire. Kongregációnkat kezdettől fogva a Kármel, Jézusról nevezett Szent Terézia és alapítónőnk, szent Józsefről nevezett Mária Terézia anya lelkülete határozza meg.

A Kármel karizmája lényegében és mindenekelőtt az imádkozó Krisztus követésében és folytatásában áll. Mindazokkal együtt, akik bármi módon a Kármelhez tartoznak, mi is Máriás alapmagatartással törekszünk megvalósítani ezt. Mária számunkra a hit ősmintája és a Krisztussal való bensőségesebb egység példaképe. Anyánknak és királynőnknek tiszteljük őt, és szerzetesi életünket az ő oltalma alá helyezzük. A Kármel karizmáját Illés próféta lelkülete is meghatározza, akit a rend mindig lelki atyjának tekintett. Arra törekszünk, hogy hozzá hasonlóan Isten jelenlétében éljünk és az Ő dicsőségét szolgáljuk. "Él az Isten és én az Ő színe előtt állok."

A szentterézi karizmánkat mindenekelőtt abban látjuk, hogy az Istennel való egyesülésre törekszünk egy olyan élet által, melyben az imádság - főként a szemlélődő imádság - az első helyet foglalja el, mint apostoli szolgálat az Egyházban, s életünk és tevékenységünk forrása. Miként Szent Terézia, mi is úgy tiszteljük Szent Józsefet, mint szolgálatunk példaképét, melyet az Úrnak, az Ő Anyjának és Isten népének tenni akarunk. A szentterézi karizma a szegénység következetes szellemében az életstílus bizonyos keménységét tételezi föl, mint nélkülözhetetlen alapot ahhoz, hogy az imádságban Istenhez kötődhessünk. Alapítónőnk, Szent Józsefről nevezett Mária Terézia anya karizmája az volt, hogy a Kármel kontemplatív lelkületét a közvetlen apostolkodás tevékeny szolgálatába állította. Ezáltal nagylelkűen válaszolt az Úrnak hozzá és korához intézett meghívására. Az imádság és szolgálat ezen összekapcsolása a mi életünk és küldetésünk.

 

KONGREGÁCIÓNK KEZDETE, JÓVÁHAGYÁSA

A Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek Társasága 1891-ben Berlinben indult, a megyéspüspök előzetes hozzájárulásával, egy szegény gyermekek befogadására berendezett ház megnyitásával. Később a létszám növekedésével más házakat is nyitottak Csehországban, Hollandiában, s végül Itáliában. A frascati egyházmegyében anyaházat nyitottak az egész rendnek noviciátussal a főtisztelendő Megyéspüspök engedélyével, kinek helynöke előtt 1906-ban a szokásos hármas egyszerű fogadalmat letették, miután ugyanez a megyéspüspök az új jámbor társaság Konstitúcióit előzőleg már jóváhagyta. 1910. április 8-án a Szerzetesi Szent Kongregáció figyelembe véve a fent említett megyéspüspökök írásait, és gondosan mérlegelve minden körülményt, úgy határozott, hogy a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek Társaságának kiadja a Decretum Laudis-t. A főtisztelendő bíborosok döntését Őszentsége X. PIUS pápa, e kongregáció Főtisztelendő titkárának ugyanezen a napon adott kihallgatás alkalmával jóságosan megerősített. 1915. január 5-én XV. Benedek pápa jóváhagyta a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Nővérek Konstitucióit. XI. Pius pápa 1930. május 12-én magát az alapítást és annak Konstitúcióit véglegesen jóváhagyta.

CÉLJA

Szent Józsefről Nevezett Mária Terézia anya Kongregációnk megalapításával az Egyházat akarta szolgálni és meg akarta ajándékozni a világot azzal, hogy összekapcsolta a kontemplatív és az apostolkodó életet, mert mélyen meg volt győződve e kettő kölcsönös és mással nem helyettesíthető kapcsolatáról. Mindkettő Krisztus szeretetében gyökerezik, aki minden teljesség forrása és alapja. Alapítónőnk azt akarta, hogy mint Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek a világban Urunk szeretetének hírnökei és eszközei, s "a vigasztalás és a béke angyalai" legyünk az emberek számára, akik fájdalomban, kétségek közepette és hitetlenségben élnek.

A Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármel tanúságot akar tenni a keresztény valóságokról és értékekről:

- az evangéliumi tanácsok útján a tökéletes szeretetre törekvéssel, 

- a felebaráti lelki és testi javáról való gondoskodással, 

- missziós apostolkodással Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelünk sajátos közösségi életének keretein belül,

- gyermekek és fiatalok keresztény nevelésével, 

- öregek ápolásával.  

 

 KONGREGÁCIÓNK LELKÜLETE


Kongregációnk Alapítónőnk kifejezett akaratának megfelelően a Sarútlan Karmeliták első rendjéhez kapcsolódik. A Karmelita Regula szerint élünk, kápolnáinkban a Kármel ünnepeit üljük, az Eucharisztia ünneplésében és a zsolozsmában a Sarútlan Karmelita Rend liturgikus naptárát és Kongregációnk saját ünnepeit követjük.

 

JÉZUS ISTENI SZÍVE

Mi Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek vagyunk. Jézus Szívében, az Istenember Jézus Krisztus szeretetének székhelyében látható szimbolikusan és lényegében a szeretet és engesztelés, mint krisztuskövetésünk gyümölcse. A mi szeretetünknek Krisztus szeretetét kell láthatóvá tennie közöttünk. Mária Terézia anya azért akarta a Jézus Szíve-tiszteletet megélni a mi Kármelünkben, hogy engesztelje Jézus Isteni Szívét minden hitbéli eltévelyedésért, főként Krisztus istenségének tagadásáért. E szándékért hetente szentségimádást tartunk. 
"Az Isteni Szív csak a lelkeket kopogtatja meg... így nem kell, hogy más kívánságaink legyenek; csak a lélek, a lélek, mi is lélek vagyunk!"
 

 

1% KATOLIKUS EGYHÁZ 0011

 

Képtalálat a következőre: „facebook jel”