A rend története 1948-tól

Az egyházi intézmények és szerzetesrendek szétoszlatása előtt a X.ker.Maglódi u.125.sz. volt a tartományi ház. Az egyházi intézmények államosítása 1948-ban kezdődött.

A Szent József otthonban 1949. november 16-án jelent meg kilenc személy az akkori Igazságügyminisztérium megbizatásából. November 17-en már kiküldték az új személyzetet, mondván, az apácák munkája kifogástalan, de nézeteik 200 évesek.

Ettől a naptól kezdve állandóan zaklattak bennünket valamivel. Csakhamar bejelentették 1950 január 30-án kitelepítenek bennünket abba a zárdába, melyet a tartományfőnöknő kijelöl. A gyermekeket pedig a svábhegyi állami gyermekotthonba szállítják.

A főnöknő Pestszenterzsébetet, a Vörösmarty u.30-32 sz. alatt lévő zárdát jelölte meg.

1950. január 29-én 20 fokos hidegben nyitott teherautón költöztettek ki bennünket. Pestszenterzsébeten a 80 fiúgyermeket már elvették a nővérektől. A nővérek azonban nem féltek, mert tudták, az Úristen velük van. Kézimunkázásból éltek.

1950. június 19-20 virradó éjjel négy marcona rendőr akart betörni hozzánk. A rendőrfőnök utasított minket, hogy siessünk csomagolni, mert antidemokratikus tevékenységünk miatt internálni fognak bennünket. Mindez éjfélkor történt. A vincés nővérek üdülőhelyére Pilisligetre vittek bennünket, a ház teljesen üres volt. A főnöknő hozott egy nagy kocsi szalmát Piliscsabáról.

Reggelenként Lázárista atyák tartottak szentmisét és erősítettek bennünket. (A rendőrök sokszor zaklattak bennünket, bíztattak, hogy lépjünk ki a rendből. Nem sikerült, csak néhányat rávenniük.)

Ezután átszállítottak minket Zircre. Itt megéreztük a ciszterci atyákon és a ciszterci embereken keresztül Isten szerető jóságát.

1950.szeptember 7-én nagyon szomorú hírt kaptunk: le kell tennünk a szerzetesi ruhát.

Berhidán sok fiatal nővér élhetett komoly szerzetesi életet, a veszprémi gyermekkórház főorvosának segítségével csecsemőotthonná alakították át a házat. (Ide érkezett pár nővér, akiket nagy szeretettel fogadtak.)

Sok viszontagság után a többiek Visegrádra mentek egy volt hadiárva növendékünk, Dr. Tóth Turczer Nándor hívására. Itt egyházi szolgálatot vállaltak (orgonálás, templom takarítás, oltárgondozás, ruhák javítása). A megélhetésben a berhidai nővérek támogattak minket.

A zaklatás miatt beiratkoztunk a Szolidaritás Szövetkezetbe. Ebben az időben P. Evetkovics Kuno ciszterci atya járt hozzánk gyóntatni, és Ő szerzett nekünk lakást Budapesten, mert 1960 őszén végleg elköltöztünk Visegrádról. A Szolidaritás Szövetkezetben dolgoztunk továbbra is, az idős nővérek, akik már nem tudtak dolgozni, nyugdíjat kaptak. Ők egyházi Szociális Otthonokban vagy Berhidán a nővéreknél kaptak elhelyezést.

Nagyon sokan meghaltak, voltak, akiknek sikerült külföldre menni zárdába, ezért nagyon kevesen értük meg a helyzet javulását.