A rend története 1907-től

Mária Terézia Anya egész Európát és Amerikát átutazta, hogy gyermekotthonokat és idősotthonokat alapítson.

1907. AUGUSZTUS 7. ÚJPEST. Franciaországba készül, de p. Soós István, a budapesti karmelita kolostor és templom építője meghívta Budapestre. Nagyon megtetszett neki az alapítás, és azt mondta nagy szükség lenne ilyen otthonokra nálunk is. Augusztus elsején érkeztek Budapestre, senki sem várta őket, mert p.Soósnak el kellett utaznia. Az iskolanővérek fogadták be őket.

Mária-Terézia anyát megdöbbenti a nagy nyomorúság. Maguk keresnek házat, és újsághirdetés révén jutnak el egy 12 szobás kertes házhoz. Nem tud szólni az elfogódottságtól, mert pontosan olyan csodálatosan szép a környék, mint amilyennek látomásában látta. Itt is sok szenvedés és munka várja. Abban az időben Budapesten, s főleg a külvárosokban, Újpesten is igen elkeseredett hangulat uralkodott a papokkal és a szerzetesekkel szemben. Még gyűléseket is tartottak, ahol izgatták a népet ellenük. Erre a területre egy pap sem tehette be a lábát élete kockáztatása nélkül. A nővérek házról-házra jártak, meglátogatták az embereket, és fölhívták a figyelmüket, hogy gyermekeiket óvodánkba és napközi otthonunkba küldhetik. Közben arról érdeklődtek, járnak-e templomba, és kiderült, hogy szinte az egész városrészből senki sem jár szentmisére. "Mit szólnának a szomszédok?" - felelték. A gyerekek is elmenekültek először, de hamarosan zsúfolásig megteltek a gyermekek szobái és nemcsak hat év alatti gyermekek jöttek már délelőtt, hanem több mint 40 iskolás gyermek is megjelent (nem mehettek iskolába, mert nem volt szép ruhájuk). Az emberek véleménye hamarosan megváltozott, és "kedves nővérek"- így beszéltek róluk. Xavéri sz. Ferenc ünnepén, december 3-án a környékbeliek élénk részvételével meg is történt a kápolna felszentelése és a legméltóságosabb Oltáriszentség elhelyezése. Jótevőik a környékbeli zsidó vallású gyárosok voltak. Nem volt semmiféle jövedelmük, kizárólag a nagylelkű jótevőkre voltak utalva.

Ezen kívül a jó Isten tudtára hozta, hogy előbb egy kisebb, majd egy nagy zárdát kapnak Budapesten, a Maglódi út 125 alatti villát.

BUDAPEST, X. KER. MAGLÓDI ÚT 125. - MIASSZONYUNKRÓL NEVEZETT SZENT JÓZSEF OTTHON


1908. január 19-et írtak. Mária-Terézia anya egy nővérrel fölszállt a villamosra, hogy megtekintse a hirdetésben talált Maglódi úti villát. Vagy egy órányi utazás után kezdtek nyugtalankodni, hogy talán nem jó felé utaznak. Az éppen velük szemben ülő úr volt a tulajdonos. Miután mondták, hogy melyik házat keresik, ő megnyugtatta őket: "Oda utazom én is, úgyhogy nyugodtak lehetnek a hölgyek."

Szép nagy kertes villa volt, a kert mögött kis park és egy nagy konyhakert. A ház túlságosan luxusigényűnek tűnt egy zárda számára, ezért azt mondta, hogy még gondolkodik. Miután azonban a X. Kerülethez tartozó külvárosnak a legjobb ismerőse másodszor is ide vezeti ( egészen más irányból megközvelítve), nagyon megdöbbent az Alapítóanya, és azt kérdezte magától: "talán mégiscsak ezt a birtokot választotta nekünk, jobban mondva az ő lakásául a jó Isten?"

Júliusban vált szabaddá a villa. Sajnos a nagy szegénység, amellyel állandóan küszködtek, nem tette lehetővé, hogy gyermekotthont és kápolnát építsenek, amire pedig nagy szükség lett volna. Csupán 1924 nyarán kezdődhetett meg az építkezés Magyarország prímásérsekének, Csernoh bíborosnak jóváhagyásával és segítségével, továbbá a minisztérium, a polgármester úr és más nagylelkű jótevők támogatásával.

Tizenhat évig a villa jó magas, levegős szobái voltak a gyermekek nappali és hálószobái. Elérkezett 1919. esztendő, és a forradalom vihara söpört végig Magyarországon, s főleg Budapesten. A nővérek sziklaszilárdan helytálltak hitükért és gyermekeikért, és Istenben bízva kitartottak. Mint megtudták, nevük fölkerült a halálraítéltek listájára, de néhány nappal az ítélet végrehajtása előtt véget ért a forradalom.

PESTSZENTLŐRINC


Egy nap, amikor a keresztutat imádkozta, hallotta: «Menj Pestszentlőrincre!» 5000 katolikus élt Pestszentlőrincen és nem volt se papjuk, sem pedig templomuk.
1908. március elsején költöztek be, és március 21-én szentelték fel a kápolnát.

A házak mindegyikének sok nehézséggel és szükséggel, nélkülözéssel és szegénységgel kellett megküzdeni. Pestszentlőrincre ez kétszeresen is áll. Kis házuk igen szép parkjával szerény kezdetnek ugyan elegendőképp megfelelt. Az ideiglenes templomtól háromnegyedórányira távol fekvő kis kápolna a környék népének is lehetővé tette, hogy a vasárnapi istentiszteleten jelen lehessenek.

A háztulajdonos engedélyével általuk fölépített három nyomorúságos manzárdszoba szolgált a nővéreink hálóterméül. Télen rettenesen hidegek voltak e szobák, nyáron nyomasztóan melegek, s minden szegletből a szegénység kandikált ki. Valóban vezeklő élet volt. Egy nemeslekű úr kölcsönt ajánlott föl nekik, hogy megfelelő tágas kerttel ellátott házat vásároljanak, s két nagy hálótermet is épített a fiúk részére. 1915. novemberében már átköltözhettek az új otthonba, a nagyobb fiúgyermekek örömmel segítettek a költözködésnél, és november 7-én az édes Üdvözítő is bevonulhatott a második Betlehembe.

Arra gondoltak, hogy idővel majd bővíthetik a házat. Novemberben költöztek be, és áprilisban házuk már a lángok martaléka lett. A padlás megmagyarázhatatlan módon tüzet fogott s ők ezt csak későn vették észre; így a tűz oly gyorsan harapódzott el, hogy az egész tetőzet rövid idő alatt lángtengerben volt, a padlásról ahol szekrények, raktárak voltak fölhalmozva, semmit sem lehetett megmenteni. A tartalékdolgok, a fehérmenű, ruha, 50 fiú téli és nyári szükséges holmija, saját szükségleteik is mind elégtek, csak ami rajtuk volt, az maradt meg. Mégsem vett rajtuk erőt a kislelkűség; alázattal meghajoltak az isteni végtelen akarat előtt, Jóbbal mondván:» Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Isten neve.» Sorg úr nemeslelkűen, mint mindig, nem kért pénzt, biztosítékot és kezességet, gyorsan hozzálátott az újjáépítéshez, és még szebb, nagyobb házuk lett, mint amilyen előbb volt.

November 24-én ker. Szent János ünnepén volt a ház felszentelése, és nagy örömükre az 50 árva fiú számát 80-ra növelhették. Úgy érezték, hogy Pestszentlőrinc a legszebb reményekre jogosítja fel őket, hogy Istennek Pestszenlőrinccel talán különleges tervei vannak.

Valóban jó volt a nővérek megérzése, Istennek valóban terve volt, és van ma is Pestszentlőrinccel, hiszen ma a házunkban katolikus iskola működik.

A főtisztelendő váci püspök felkérte, hogy Erzsébetfalván is alapítson otthont, mert ott még inkább szükség lenne segítségre, mint Szentlőrincen. Olyan helyre érkeztek a nővérek, ahol 30 ezer szegény katolikus élt templom nélkül! A nagy egyházközségnek nem volt egyebe, mint egy apró kis kápolna, de az olyan méltatlanul volt berendezve, hogy alig akarta elhinni az alapítóanya, hogy Oltáriszentséget őriznek benn. A plébános elmondta, hogy a templom építési terve készen van, de addig nem kap engedélyt az építkezésre, míg nincs együtt a szükséges pénz. Azonnal levelet írt Vácra, hogy küldjék meg az építési engedélyt, ne halasszák el még két évvel. Istennek legyen hála, kérése meghallgatást nyert.

Közben berendezték a megvett kis villát, melynek egyik terme alkalmas volt kápolna berendezésére. Később az egyik szomszédos egyemeletes házat vették meg fiúinternátusnak. Leírhatatlanul nyomorúságosak voltak a nővérek helyiségei, ezekben laktak 1908-1924-ig; abban az évben szentelte föl Msgr. Schioppa nuncius őeminenciája a gyermekotthont, melyet a nagylelkű Nopcsa bárónő építtetett. Ez a nemes hölgy nagy szeretettel vette gondjaiba az erzsébetfalvi szegény Kármelt, és pénzt gyűjtött össze egy tekintélyes gyermekotthonra, melyben ideiglenesen berendeztek egy kápolnát, és a nővérek számára is fenntartott egy részt.

Mária-Terézia Anya 8 hónapot töltött Magyarországon, és a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármel négy zárdájának és gyermekotthonának rakta le az alapjait.

A feloszlatásig nyolcra bővült az otthonok száma, melyben több mint 134 nővér nevelte nagy szeretettel és odaadással a szegény és árva gyerekeket. Évente 600 gyermek élvezhette a nővérek szeretetét.